Átfogó közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak az egyenruhások a főváros VI. kerületében. A fél napon át tartó akció során ittas rollereseket állítottak elő, miközben szabálysértési feljelentéseket és bírságokat is kiszabtak a rendbontókkal szemben.
Augusztus 16-án 16 órától másnap hajnali 4 óráig szervezett ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság – adta hírül a police.hu. Az intézkedéssorozat alatt három rollerezőt állítottak elő mintavételre ittas vezetés miatt, kettejük ellen büntetőfeljelentést tettek. Emellett köztisztasági szabálysértés, illetve a közerkölcs megsértése miatt egy-egy alkalommal szabálysértési feljelentéssel éltek az egyenruhások.






A rendőrök öt esetben szabtak ki helyszíni bírságot, többek között közterületi szeszesital-fogyasztás, a buszsáv jogosulatlan használata és köztisztasági szabálysértés miatt, de szankcionáltak egy világítás nélkül hajtó autóst és egy szabálytalanul közlekedő kerékpárost is. Közigazgatási bírságot négy alkalommal szabtak ki: kétszer a behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyásáért, egyszer piroson áthajtásért, egy esetben pedig ittas rollerezés miatt.
Ezt olvastad már? Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett Szokolyán, 12 éves fia is a teherautóban ült


