Egy rendszám és gumiabroncs nélkül, csupán felnin közlekedő autó vezetője próbált elmenekülni a rendőrök elől Nagyberkiben. A taszári körzeti megbízottak üldözőbe vették és megállították a 36 éves büssüi férfit, akiről kiderült, hogy ittas volt, soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, a járműnek pedig sem hatósági engedélye, sem biztosítása nem volt.
A taszári körzeti megbízottak augusztus 10-én éjszaka Nagyberkiben figyeltek fel a szikrákat szóró járművre, amely Kercseliget felől érkezett, és a bal első gumiabroncs hiánya miatt csupán felnin csúszott az úton. A rendszámok nélküli személygépkocsi sofőrje a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem gázt adott, és nagy sebességgel próbált elmenekülni. A járőrök azonnal követni kezdték az előöttük bekacsázó gépkocsit, majd sikerült megelőzniük és megállásra kényszeríteniük a menekülőt ‒ közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 36 éves büssüi lakosnál felmerül az ittas járművezetés gyanúja. A férfi ráadásul soha nem szerzett vezetői engedélyt, az általa vezetett autón nem volt hatósági engedély, és gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel sem rendelkezett.
A Kaposvári Rendőrkapitányságon a sofőr ellen járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárást, míg az engedély nélküli vezetés és egyéb közlekedésrendészeti szabályszegések miatt szabálysértési eljárást indítottak.
A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy az ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés elfogadhatatlan kockázatot jelent, és súlyosan veszélyezteti a közlekedés biztonságát, valamint mások életét.
Ezt olvastad már? Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett Szokolyán, 12 éves fia is a teherautóban ült








