Több mint 100 km/órás sebességgel okozott balesetet egy 20 éves férfi egy Győr melletti település belterületén, miközben vezetői engedéllyel sem rendelkezett, ráadásul korábban eltiltották a járművezetéstől. Az ütközésben két ember könnyebben megsérült, a sofőr azonban segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az ügyészség vádat emelt ellene, akár négy év szabadságvesztést is kaphat.
A vádirat szerint a fiatal férfi 2024 júliusában, a kora esti órákban vezetett egy Győr közeli település belterületén, autójában egy utassal. A sofőr soha nem szerzett vezetői engedélyt, emellett a bíróság korábban már el is tiltotta a járművezetéstől.
Az eltiltás ellenére a férfi óránkénti 100 kilométert meghaladó sebességgel haladt, amikor a szembejövő sorból egy autó balra, egy kapubejáróra kezdett bekanyarodni. A sofőr észlelte a járművet és vészfékezett, ám a lassulás ellenére még így is csaknem 40 kilométer/órás sebességgel ütközött a kanyarodó kocsi oldalának. A balesetben a másik autó utasai közül ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Az ütközés után a vádlott nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy a balesetben valaki megsérült-e, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Mivel a saját járműve is megrongálódott a karambolban, egy közeli szántóföldre hajtott vele, és gázolajat öntött a kocsi utasterébe.
A férfival szemben segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt emeltek vádat. A halmazati szabályok alapján akár négy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható vele szemben, a hatóság emellett határozott idejű járművezetéstől való eltiltást is indítványozott. Az ügyben az érdemi döntést a Győri Járásbíróság hozza meg – közölte a Győri Járási Ügyészség.

