Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki Vácon és környékén értékesített új pszichoaktív anyagot, miközben egyik vásárlóját hamis bankjegyekkel tévesztette meg. A terhelt otthonában a nyomozók kitöltetlen érettségi bizonyítványokat és hivatalos bélyegzőt is lefoglaltak.
A vádirat alapján a férfi 2024 márciusa és 2025 márciusa között a lakóhelyén porciózott alufólia csomagokba kristály néven ismert, új pszichoaktív anyagnak minősülő szert, amellyel több mint 600 ezer forint árbevételre tett szert Vácon, valamint a környező településeken. Az elkövető megegyezett az egyik vásárlójával, hogy 20 ezer forintért megveszi annak mosógépét, azonban a vételárat arra hivatkozva, hogy csupán pár ezer forint készpénz van nála, euróban egyenlítette ki. A vádlott két darab hamis, 50 eurós bankjegyet adott át a megtévesztett eladónak, akinek a csalás csak akkor tűnt fel, amikor egy benzinkúton próbált fizetni a pénzzel – számolt be az ügyről az Ügyészség.
A hatóságok a férfi ingatlanában tartott kutatás során három darab kitöltetlen gimnáziumi érettségi bizonyítványt, valamint a hozzájuk tartozó vizsgabizottsági körbélyegzőt is lefoglalták, így azokat a vádlott már nem tudta felhasználásra bocsátani. A Budakörnyéki Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés, pénzhamisítás, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A férfi büntetőjogi felelősségéről a Budakörnyéki Járásbíróság hoz majd határozatot.
Ezt olvastad már? 11 fős drogterjesztő hálózatot számoltak fel Kecskeméten

