Őrizetbe vettek a kiskunhalasi nyomozók egy 43 éves férfit és 19 éves fiát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hónapok óta új pszichoaktív anyaggal látták el a helyi fogyasztókat. A rendőrségi akció során a hatóságok jelentős mennyiségű fehér port, készpénzt és ékszereket is lefoglaltak a gyanúsítottak otthonában.
A kiskunhalasi rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a két férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint tavaly augusztus óta rendszeresen értékesítettek illegális szereket a városban. A visszatérő vásárlókörnek kínált, előre kiporciózott adagokért cserébe a gyanúsítottak alkalmanként ezer forintot kértek.
Ezt olvastad már? Kályhát és tűzifát cseréltek kristályra a függők Jánoshalmán
A büntetőeljárás során a rendőrök már több helyi fogyasztót is azonosítottak és kihallgattak, miközben a lefoglalt kristályos szer pontos összetételét igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálják. A nyomozó hatóság a gyanúsítottak kihallgatását és őrizetbe vételét követően kezdeményezte a letartóztatásuk elrendelését.


