Három kőbányai raktárnál azonosított súlyos adóügyi jogsértéseket a NAV Kelet-budapesti Igazgatóságának speciális elemző egysége az eKÁER adatai alapján végzett szűrések után. A revizorok papírok nélküli árukészleteket, be nem jelentett dolgozókat és fiktív számlákat találtak, a hatóság a szellemraktárakat lezárta, az árukat pedig hatósági felügyelet alá vonta és lefoglalta.
A raktárellenőrzési akció során játékok, édességek, mosószerek, piperék, táskák, valamint illegális távol-keleti dolgozók és fiktív számlák kerültek elő a X. kerületben. Az első helyszínen több száz doboz játékot, egy áruszállítót és dobozokat pakoló alkalmazottakat találtak az ellenőrök. A helyszínre érkező ügyvezető által bemutatott számlákon szereplő árumennyiség töredéke volt a betároltnak, az áru eredetére a vezető nem tudott magyarázatot adni, és a cég bérleti szerződéssel sem rendelkezett. A helyszínen kiderült, hogy a cég szállítópartnerei sem szabályszerűen működő vállalkozások. A szellemraktárban magánszemélyek nevére címzett csomagok is voltak, amelyeket az adózó boltjába szántak kiszállításra; a NAV vizsgálja, hogy visszaélhettek-e magánszemélyek adataival.
A másodikként ellenőrzött hatalmas raktárban a revizorok érkezésekor négyen pakoltak egy teherautóra. Egyikük az ellenőrök feltűnésekor elrohant, őt később a NAV járőrei állították elő. A raktárt használó cégnek nem volt bérleti szerződése, a címet telephelyként sem jelentették be, és hiányzott az ott tárolt élelmiszerek, mosószerek, valamint piperecikkek nyilvántartása is. Az áru tulajdonosát és eredetét sem számla, sem szerződés nem igazolta. A raktárban dolgozók nem voltak bejelentve, egyikük tartózkodási engedélye pedig lejárt. A revizorok a közismert gyártók és forgalmazók megkeresésével tisztázzák, hogy a termékek hamisak-e.
A harmadik helyszínen egy nyitott raktárban több ezer táskát és ruházati kiegészítőt találtak a revizorok. A működéshez szükséges feltételek és a bérleti szerződés itt sem voltak rendben. Az ügyvezető által átadott számlákról a NAV rendszerei jelezték, hogy a szállító partnerek fiktív, beszerzéssel sem rendelkező vállalkozások. Miután az ügyvezető megtudta, hogy a dokumentumok nem megfelelőek, közölte, hogy tud hozni másik számlát is. A NAV tovább folytatja a szellemraktárak felderítését és a fiktív vállalkozások elszámoltatását.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.