Egy őrizetlenül hagyott, járó motorú gépkocsit tulajdonított el egy 35 éves férfi Szolnokon, majd ittasan, jogosítvány nélkül menekülve Tápiószele külterületén balesetet szenvedett. A gyanúsított vallomása szerint csak haza akart jutni, ám a rendőrök elfogták, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.
Április 10-én, éjfél után pár perccel egy tiszapüspöki lakos beült egy, a szolnoki buszpályaudvarnál járó motorral hagyott autóba, és elhajtott, míg a tulajdonos az egyik üzletben tartózkodott. A szolnoki rendőrök a bejelentést követően azonnal a gépkocsi után mentek, közben értesítették Pest vármegyei kollégáikat az illetékességi területükre áthajtó autósról.
A férfi a gépjárművel Tápiószele külterületén balesetezett, és sérülést szenvedett. A rendőrök elfogták a sofőrt, akinél az alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy nem volt pénze hazamenni, és azért vitte el az autót, hogy azzal hazajusson, bár a lakhelyével ellenkező irányba indult. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a sofőrnek nem volt érvényes jogosítványa, így engedély nélküli vezetés miatt is felelnie kell.
A hatóság a férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Az eset során elkövetett cselekményeket a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény alábbi szakaszai szankcionálják. Az engedély nélküli vezetés miatt a rendőrség külön szabálysértési eljárást folytat le.
§ Jármű önkényes elvétele „(1) Aki másnak a gépi meghajtású járművét bűncselekmény elkövetési szándéka nélkül azért veszi el, hogy használja, vagy az így elvett járművet használja, illetve a más által rábízott gépi meghajtású járművet használati körén kívül jogtalanul használja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
§ Járművezetés ittas állapotban „(1) Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet, úszómunkagépet, avagy közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.