Fejre állt az ittas, jogosítvány nélküli sofőr Nagykanizsánál

2026. március 14. 17:24
ZSH

Egy 30 éves férfi ittasan, érvényes vezetői engedély és rendben lévő gépjárműokmányok nélkül hajtott árokba a 7-es főúton. A baleset után a sofőr nem ismerte el felelősségét, a rendőrök őrizetbe vették.

​Március 12-én 23 óra 50 perckor közlekedett egy 30 éves férfi személygépkocsival a 7-es főúton, Nagyrécse irányából Nagykanizsa felé. Haladása során egy enyhe kanyarban jobbra letért az útpadkára, majd a kormány visszarántását követően a bal oldali árokba hajtott, ahol fák közé csapódott és fejtetőre állt. A járművezető a baleset során nem sérült meg.

​A helyszíni intézkedés során alkalmazott alkoholteszt igazolta az ittas állapotot. Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a férfinak nincs jogosítványa, valamint az autó iratai sincsenek rendben. A sofőr a baleset körülményeiről nem tudott érdemi nyilatkozatot tenni, és nem érezte magát felelősnek a történtekért.

​A rendőrök a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt pedig őrizetbe vették.

​⚖️ Mit mond a Btk.?

​Btk. 236. § (1) Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve a közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB ITTAS VEZETéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK