Mai névnap: Tibor

Több mint 700 gramm kristály kivonva Törökszentmiklósról
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 50 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint az év elejétől grammonként 10 000 forintért árusított kábítószert a környéken lakóknak.
A bűnügyi szakemberek a DELTA Program keretében 2026. március 31-én tartottak kutatást a gyanúsítottnál. Az intézkedés során nettó 737,03 gramm kristályos port foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény alapján kábítószernek minősül. A rendőrök emellett az értékesítéshez használt eszközöket, valamint vagyonvisszaszerzési céllal közel 2,5 millió forint készpénzt is lefoglaltak.





Az a kereskedő mellett további hét férfit is előállítottak a kapitányságra, akik a gyanú szerint tőle vásároltak a tiltott szerből. A nyomozók az 50 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 176. § (1) bekezdése alapján, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
A 461. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a kábítószer csekély mennyiségű, ha annak tiszta hatóanyag-tartalma a meghatározott alapérték ötszörösét nem haladja meg, jelentős mennyiségű pedig akkor, ha az alapérték hússzorosát meghaladja.








