A Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyomozói tavaly ősz óta tartó kábítószer-kereskedelem miatt ütöttek rajta egy kisnánai ingatlanon. A rendőrök egy 45 éves férfit és 25 éves fiát vették őrizetbe, miután a házukban drogokat és az értékesítéshez használt eszközöket találtak.
A Felderítő Alosztály munkatársai 2026. március 18-án délelőtt hajtottak végre kutatást a gyanúsítottak lakóhelyén.
Az intézkedés alapját az az információ szolgáltatta, miszerint a lakók hónapok óta illegális szerek eladásából tartják fenn magukat. A helyszínen több mint 20 gramm fehér, kristályos állagú anyagot foglaltak le, amelyet nejlonzacskókba csomagoltak. A kábítószer mellett mérleg és alufóliatekercsek is előkerültek az ingatlanból.
[Archivált média]
[Archivált média]
Az elsődleges szakértői vizsgálat megerősítette, hogy a lefoglalt por kábítószernek minősül. A nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték . A bíróság 2026. március 20-án elrendelte a kényszerintézkedést.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 176. § (1) bekezdése szerint aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.