Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Egy 35 éves somogyapáti nő ellen indult eljárás, aki a megalapozott gyanú szerint titokban szülte meg gyermekét, majd a csecsemő halála után a testet a hulladék közé rejtette.
A bama.hu információi szerint egy helyi, többgyerekes édesanya adott életet újszülött kisfiának, majd végzett vele. A rendőrségre 2026. március 13-án érkezett bejelentés az esetről, amely szerint a szülés három héttel korábban, titokban történt. Az asszony a csecsemőt egy plédbe csavarta, a gyermek pedig életét vesztette.
A nő a holttestet ezt követően a szemeteskukába helyezte. A hulladékgyűjtő tartalmát azóta elszállították, így a csecsemő teste a szeméttelepre került. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az anyát előállították, majd emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A hatóság a nőt őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását. Az ügyben szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot.
⚖️ Mit mond a Btk.?
160§ (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést a) előre kitervelten, b) nyereségvágyból, c) aljas indokból vagy célból, d) különös kegyetlenséggel, e) hivatalos személy, külföldi hivatalos személy sérelmére, e minőségére tekintettel, vagy közfeladatot ellátó személy sérelmére, e minőségére tekintettel, f) emberen végezhető kutatás tilalmának megszegésével, g) több ember sérelmére, h) több ember életét veszélyeztetve, i) különös visszaesőként, j) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, k) védekezésre képtelen személy sérelmére, vagy l) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Cookie beállítások
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.