Bejelentés érkezett a rendőrségre 2026. március 1-jére virradóra egy nőtől, akit élettársa az éjszaka folyamán bántalmazott. Az ittas állapotban hazaérkező férfi egy szóváltást követően kiskorú gyermekük jelenlétében többször megütötte és megrúgta partnerét.
A bántalmazott nő elmenekült a lakásból, majd értesítette a hatóságokat. Az egyenruhások a helyszínen intézkedtek a férfival szemben, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
§ (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, továbbá ha a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva követik el, a büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. (8) A testi sértés kísérlete miatt a büntetési tétel felső határa azonos a befejezett bűncselekményre irányadó büntetési tétellel.
§ (6) Aki kábítószert fogyaszt, vagy a kábítószer fogyasztása céljából csekély mennyiségű kábítószert megszerez vagy tart, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.