Négy kunmadarasi lakost vettek őrizetbe a karcagi nyomozók, miután fény derült egy összehangolt kábítószer-kereskedői hálózatra. A csoport tagjai 1000 forintos adagonként értékesítették a tiltott szereket a településen.
A megalapozott gyanú szerint egy 35 és egy 41 éves kunmadarasi nő 2025 júliusa óta árult kábítószert pakkonként 1000 forintért. Az eladásból származó bevételt egy 49 éves férfinak és 33 éves élettársának adták át, akik a saját ingatlanukban szintén folytattak kábítószer-kereskedelmet.
A munkatársai a Tisza MEKTO egységének bevonásával február 23-án intézkedtek a hálózat tagjaival szemben. Az elfogásokat követően mind a négy személyt előállították, és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanúsítottakkal szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók két helyszínen tartottak házkutatást, melynek során kábítószert és készpénzt foglaltak le. A hatóság mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
⚖️ Mit mond a Btk.?
176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) üzletszerűen követik el. (3) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.”
„178. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (6) Aki csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából megszerez vagy tart, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.