A szigetvári nyomozók a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen számoltak fel egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó hálózatot Basalban és Pécsett. A bíróság elrendelte a két férfi és egy nő letartóztatását, mellettük négy vásárlót is gyanúsítottként hallgattak ki.
Bűnügyi információk alapján a rendőrök egy basali ingatlanban tartottak kutatást, ahol egy 29 éves férfi és egy 27 éves nő élt. A megalapozott gyanú szerint a pár évek óta vásárolt kristályt és marihuánát saját fogyasztásra, illetve továbbértékesítési céllal. Az ingatlanban a nyomozók kábítószergyanús anyagokat, valamint a fogyasztáshoz és adagoláshoz használt eszközöket foglaltak le.
Az eljárás során a rendőrök azonosították azt a 27 éves pécsi férfit is, aki az elmúlt fél évben a kábítószert szállította a párnak. A Szigetvári Rendőrkapitányság mindhárom személyt kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatta ki, majd őrizetbe vételüket követően a bíróság elrendelte letartóztatásukat. Az ügyben további négy fogyasztót kábítószer birtoklása vétségével meg.
A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!
⚖️ Mit mond a Btk.?
A kábítószer-kereskedelem büntetési tételeit a 2012. évi C. törvény 176. §-a szabályozza:
176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőségét felhasználva, c) fegyveresen, d) üzletszerűen követik el.
A fogyasztók esetében a 178. § az irányadó:
178. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (6) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.