A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrök a DELTA Program keretében két férfit fogtak el Fehérgyarmaton, akiknél jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot és készpénzt találtak. A nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást, a bíróság pedig már el is rendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
A Mélységi Ellenőrzési Osztályának munkatársai 2026. január 10-én, a DELTA Program részeként intézkedtek két férfival szemben Fehérgyarmaton, a Szatmári utcában. Egy személygépkocsit állítottak meg, amelyben a 49 éves gacsályi P. J. és a 25 éves tunyogmatolcsi K. J. utazott. Az autó, valamint a férfiak ruházatának átvizsgálása során 7,5 gramm kábítószergyanús anyagot, illetve több százezer forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
A fehérgyarmati nyomozók ezt követően házkutatást tartottak a gyanúsítottak lakóhelyén. K. J. otthonában további 90 grammnyi, különböző fajtájú és kiszerelésű droggyanús anyagot, digitális mérleget, valamint közel másfél millió forintot találtak és foglaltak le.
A rendőrök mindkét férfit előállították a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
⚖️ Mit mond a Btk.
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) jelentős mennyiségű kábítószerre követik el, b) bűnszövetségben vagy c) üzletszerűen követik el.
(3) A büntetés öt évtől tizenöt évig, súlyosabb esetben tíz évtől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a cselekményt különösen súlyos minősítő körülmények – például kiskorú bevonása, különösen nagy mennyiség – mellett követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.