Székesfehérvár környékén terítették az MDMA-t és a kokaint

2025. december 30. 15:18
ZSM
Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be nyolc személy ellen, akik közül négyen kiterjedt kábítószer-kereskedelmi hálózatot működtettek Székesfehérvár térségében. A hatóságok jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le, az ügyészség pedig fegyházbüntetés kiszabását és közel húszmillió forintos vagyonelkobzást indítványozott.

A vádirat szerint az egyik férfi 2022 elejétől rendszeresen árult MDMA-tartalmú tablettákat és kokaint. Kezdetben egyedül, később egy társával együtt folytatta a tevékenységet Székesfehérváron és környékén. Az általuk értékesített kábítószerből egy harmadik elkövető is rendszeresen vásárolt: a beszerzett anyag egy részét elfogyasztotta, másik részét pedig több személynek továbbértékesítette. A terítés során időnként egy negyedik férfi is közreműködött, aki a kábítószer vevőkhöz történő eljuttatásában nyújtott segítséget.

Az ügyben érintett két elkövetőt elfogásukkor jelentős mennyiségű kábítószerrel érték tetten, amelyet egy bérelt garázsban tartottak, és értékesíteni kívántak. A főügyészség a négy kereskedő mellett további négy, kábítószert vásárló személlyel szemben is vádat emelt.

Az ügyészség indítványa szerint a Székesfehérvári Törvényszék a kábítószerrel kereskedő vádlottakat végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélje. A fogyasztók esetében felfüggesztett szabadságvesztés vagy pénzbüntetés kiszabását javasolták. Emellett csaknem 20 millió forint értékű vagyonelkobzást, valamint a lefoglalt kábítószerek elkobzását is indítványozta az ügyészség.


⚖️ Mit mond a Btk.?

Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem

Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetve a büntetés öt évtől húsz évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

Btk. 177. § – Súlyosabban minősülő esetek

Ha a kábítószer-kereskedelem 18 év alatti személyt érint, vagy oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézmény területén, illetve annak közvetlen környezetében történik, a törvény öt évtől tíz évig, jelentős mennyiség esetén pedig öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést rendel kiszabni.

Ezt olvastad már? MDMA, kokain, amfetamin és parizer – kábítószer-kereskedelem miatt bezártak egy óbudai élelmiszerboltot

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB KáBíTóSZER 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK