Hónapokon keresztül árusított különféle kábítószereket Mindszenten az a férfi, akit összehangolt rendőri akcióban fogtak el. A nyomozás szerint a díler helyben épített ki állandó vevőkört, a tiltott szereket grammonként értékesítette.
A rendelkezésre álló adatok szerint az érintett 2025 májusától kezdődően szerzett be tudatmódosító szereket, elsősorban kristályt és cannabist. A kábítószereket Mindszenten terjesztette, grammonként 10 000 és 20 000 forint közötti áron adta tovább a módszeresen kialakított fogyasztói körének. A vevők közül többen a nyomozás során beismerték a kábítószerek használatát.
A az ügyben kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indított eljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.
A rendőrség és az együttműködő szervezetek a DELTA Program keretében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására. A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy aki kábítószerrel összefüggő bűncselekményről szerez tudomást, tegyen bejelentést a nap 24 órájában hívható Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), illetve a 112-es segélyhívón.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1) „Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(2) „A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva, vagy c) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létesítményében követik el.”
(3) „A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.”
(4) „Az (1)–(3) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.