Mai névnap: Konrád
Gyerekágyba és kályhába rejtette a kristályt a rendőrök elől egy sályi férfi
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai Sályon csaptak le egy 31 éves férfira, aki kétségbeesetten próbálta eltüntetni a bizonyítékokat. A kábítószer végül a gyerekágyból és a kályha tűzteréből került elő.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretében folytatja a kábítószer elleni küzdelmet, melynek legutóbbi állomásaként Sályon intézkedtek. A mezőkövesdi rendőrök november 20-án tartottak kutatást egy 31 éves helyi férfi otthonában.
[Archivált média]
A ház tulajdonosa észlelte a hatóságok érkezését, és megpróbált megszabadulni a bizonyítékoktól: az alufóliába csomagolt kábítószer egy részét egy gyerekágyba rejtette, a többit pedig egy működő kályha tűzterébe dobta. Az egyenruhások azonban gyorsan reagáltak, és sikerült megakadályozniuk, hogy a pakkokba adagolt, fehér színű, kristályos anyag elégjen, valamint az ágyban elrejtett tiltott szert is megtalálták.
[Archivált média]
A nyomozók a kábítószer mellett kis címletekben tartott, több mint 30 ezer forint készpénzt is lefoglaltak. A férfit elfogták, majd a kapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása miatt.
Ezt olvastad már? Halálos dózist adott be barátjának – vádat emeltek az óbudai férfi ellen
[Archivált média]
A kristály súlyos függőséget okoz
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán felhívja a figyelmet a kábítószerek, különösen az új pszichoaktív anyagok (például a kristály) veszélyeire. A fogyasztás szédülést, felgyorsult pulzust, légszomjat, pánikrohamot és zavartságot okozhat. Az arra hajlamosaknál hamar erős pszichés függőség alakulhat ki, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodással járhat.
[Archivált média]
A rendőrség kéri, hogy akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es díjmentes segélyhívón.








