Uborkával, káposztával és dinnyével próbálta álcázni a közel ötezer doboz csempészcigarettát egy román sofőr az M1-es autópályán. A pénzügyőröknek azonban gyanús lett a zöldséggel teli rakomány, és nem véletlenül: több mint 12 millió forint értékű dohányárut találtak.
[Archivált média]
Zöldségesnek álcázott cigarettaszállítmány
A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei október elején tereltek le az M1-es autópályáról egy Romániából Angliába tartó kisbuszt. A járműben nyolc utas tartózkodott a sofőr mellett, a hatalmas utánfutót pedig látszólag zöldséggel és gyümölccsel töltötték meg: dobozokban és műanyagrekeszekben káposzták, uborkák és dinnyék sorakoztak. A pénzügyőröknek azonban hamar gyanússá vált a szállítmány, ezért lepakolták a ládákat. Az uborkák alatt 4 918 doboz román zárjegyes cigarettát találtak, különböző márkákból.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Egyszerű „magyarázat”, súlyos következmények
A 33 éves sofőr elismerte, hogy a cigaretta az övé, és elmondása szerint azt Angliában dolgozó honfitársainak szánta. Mint fogalmazott, a „munkaerőpiac” szabad áramlásán felbuzdulva próbálta meg „átszállítani” a dohányterméket is.
Az egyenruhások összesen több mint 12 millió forint értékű cigarettát foglaltak le. A férfi ellen jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indult eljárás, és több mint 17 millió forint bírság is várhat rá – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Mit mond a Btk.?
A Btk. 396. § (1) bekezdése szerint költségvetési csalást követ el, aki jövedéki termékkel kapcsolatos kötelezettség megszegésével az állami költségvetésnek, az Európai Uniónak vagy más tagállamnak vagyoni hátrányt okoz.
Az alapeset büntetése vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, azonban minősített esetekben – például ha a vagyoni hátrány jelentős vagy különösen nagy, illetve ha üzletszerűen vagy bűnszövetségben követik el – akár három-öt vagy nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
A vagyoni hátrány mértéke alapján történik a minősítés, például nagyobb vagyoni hátránynál a büntetés három évig terjedő, jelentős vagy különösen nagy vagyoni hátrány esetén pedig öt vagy nyolc év lehet.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.