Járókelők mentettek meg egy 17 éves lányt Budapesten, akit a gyanú szerint 22 éves partnere egy buszmegállóban bántalmazott. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult ellene eljárás.
Mit arról már beszámoltunk, egy V. kerületi étterem dolgozója kért segítséget a rendőrségtől szeptember 27-én. A bejelentés szerint az egyik vendégüket, egy 17 éves lányt korábban egy buszmegállóban bántalmazott egy férfi.
A támadásnak egy arra járó nő és a lánya vetettek véget, akik közbeléptek, majd a fiatal sértettel együtt buszra szálltak, és a belvárosi vendéglátóhelyre vitték biztonságba.
A helyszínre érkező mentők a megvert lányt kivizsgálásra kórházba szállították.
Elfogták a 22 éves támadót
A nyomozók másnap tudták kihallgatni a sértettet, majd azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, a 22 éves R. Gyulát is. A férfit a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
R. Gyulát őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy amennyiben bűncselekményt észlel, késlekedés nélkül hívja a 112-es ingyenesen hívható segélyszámot! – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Hivatalos segítség: mit tehetünk, ha nincs a közelben „Angel Shot”?
A Billog étterem és a segítő járókelő példája a civil kurázsi legszebb megnyilvánulása, azonban fontos tudni, mi a teendő, ha egy bántalmazás szemtanúi vagyunk, de nincs a közelben ilyen speciális menedékhely. A hatóságok hivatalos tájékoztatása egyértelmű iránymutatást ad.
Azonnali segítségkérés: 112 Ha bűncselekményt látsz vagy annak áldozatává válsz, az első és legfontosabb lépés a 112-es egységes segélyhívó szám azonnali tárcsázása. A vonal éjjel-nappal elérhető és ingyenes. Ez a leggyorsabb módja a rendőri segítség kérésének.
A tanú felelőssége Fontos tudni, hogy nemcsak az áldozat, hanem bárki – szomszéd, rokon, vagy egy járókelő – tehet bejelentést. Ha bántalmazást látsz, ne fordítsd el a fejed! A hatóságok minden jelzést komolyan vesznek, és a bejelentő akár névtelen is maradhat a Telefontanú06-80/555-111-es zöld számán.
Áldozatsegítő Vonal Azonnali krízishelyzet elmúltával az áldozatok és hozzátartozóik az ingyenesen hívható 06-80/225-225-ös Áldozatsegítő Vonalon kaphatnak éjjel-nappal információt és lelki támogatást.
Az elkövetőt két súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, melyeket a Büntető Törvénykönyv szigorúan büntet.
Személyi szabadság megsértése (Btk. 194. §): A bűncselekmény alapesetben is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A törvény azonban súlyosabban minősíti, ha azt 18 éven aluli személy sérelmére követik el.
„(3) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyi szabadság megsértését
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére …követik el.”
Kapcsolati erőszak (Btk. 212/A. §): Ez a tényállás a hozzátartozók és a volt/jelenlegi partnerek közötti erőszakos cselekményeket szankcionálja.
„(1) Aki a sértett beleegyezése nélkül rendszeresen vagy egy alkalommal a sértettel közös lakóhelyén vagy azonos tartózkodási helyén, illetve a sértett életvezetési körébe tartozó helyen vagy az oda való bejutás korlátozásával a sértett emberi méltóságát súlyosan sértő, megalázó vagy erőszakos magatartást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.