Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Két teherautó ütközött össze és gyulladt ki szombat kora reggel Csehországban, a Brno melletti autópályán. A súlyos szerencsétlenségben a magyar és a román rendszámú jármű vezetője is életét vesztette a helyszínen. A tragédiát egy betonkorlátnak csapódó, majd az úttesten keresztbeálló szerelvény idézte elő a felújítás miatti útszűkületnél.
Az állami hírügynökség, az MTI közölte a Brnotól a cseh-szlovák határig vezető D2-es autópályán történt eset részleteit. A sztráda 11. kilométerénél, reggel fél öt körül a magyar felségjelzésű kamion Brno irányából Breclav felé haladt. A javítási munkálatok miatt elrendelt útszűkületnél a jármű eddig tisztázatlan okokból kifolyólag a betonkorlátnak csapódott, megcsúszott, majd teljes szélességében elzárta az utat. Andrea Cinkotová, a dél-morvaországi rendőrség szóvivője megerősítette a baleset tényét.
A határ felől érkező, román rendszámmal közlekedő kamion már nem tudta elkerülni az ütközést, és belerohant a pályán veszteglő magyar járműbe. A karambol következtében mindkét tehergépkocsi azonnal lángba borult. A tűzben a magyar és a román kamion sofőrje is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.