Egy józsefvárosi lakásban fogták el azt a csádi állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy óvoda, valamint több iskola közvetlen közelében árusított kábítószert. A nyomozás során a rendőrök egy vásárlóját is lefülelték.
[Archivált média]
Lakásában csaptak le rá a rendőrök
A rendőrök július 25-én este vonultak ki a VIII. kerületi Népszínház utcába, miután információ érkezett arról, hogy a férfi kábítószerrel kereskedik oktatási intézmények közelében. A lakásban tartott kutatás során telefonokat, tabletet, több tízezer forint készpénzt, bruttó 3,6 gramm fehér por formájú, valamint 20,57 gramm zöld növényi törmeléket találtak. A férfi elmondása szerint ezek kokaint és marihuánát tartalmaztak.
[Archivált média]
A díler egyik vevőjét is lefülelték
A nyomozás során a díler vevőköréből egy másik férfit is elfogtak. A tőle lefoglalt anyagról az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy THC-t tartalmaz, így kábítószernek minősül. A gyanúsítottat kábítószer-kereskedelem bűntettével hallgatták ki, különös tekintettel arra, hogy a cselekmény gyermekeknek szánt intézmények közvetlen közelében történt. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) 178. § (4) bekezdés b) pontja szerint a kábítószer-kereskedelem minősített esete, ha a cselekményt oktatási, köznevelési, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatokat ellátó intézmény területén, illetve annak közvetlen környezetében követik el. Ez a minősítés súlyosabb büntetési tétellel jár, amely öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztést jelent.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.