Egy élettársi kapcsolatban élő párt kaptak el a józsefvárosi rendőrök, akik a gyanú szerint kristály nevű pszichoaktív anyagot árultak rendszeresen a főváros VIII. kerületében. Az elfogásuk egy összehangolt rendőrségi akcióban történt május 1-jén – a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
[Archivált média]
A páros együtt élt és együtt terített
A rendőrség információi szerint a dílerpár – O. György és élettársa, D. Izabella – a Vajda Péter utca és a Golgota tér környékén, elsősorban autóból árulta az új pszichoaktív anyagot. A rajtaütés során a rendőrök éppen a gépkocsijukban fogták el őket, ahol két feltételezett drogfogyasztó férfi is tartózkodott.
Lefoglalt kristály, készpénz és eszközök
A nyomozók a gépjárműben végzett átvizsgálás során 263 gramm kábítószergyanús anyagot, több droghasználathoz köthető eszközt, mobiltelefonokat, valamint 282 ezer forint készpénzt találtak. A szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyagok N-etil-norpentedront, közismert nevén kristályt tartalmaztak. A becsült feketepiaci érték meghaladja a 2,5 millió forintot.
Több vevőt is elfogtak
Az elfogott pároson kívül két női vevőt is őrizetbe vettek, illetve a kocsiban ülő két férfit is előállították. O. György és D. Izabella ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult eljárás, őrizetbe vételüket követően a rendőrség indítványozta letartóztatásukat.
A kristály használata súlyos egészségügyi következményekkel járhat, gyakori következménye a pszichózis, paranoia, szorongás vagy akár pánikroham is – figyelmeztet a rendőrség.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Képek forrása: police.hu
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.