Mai névnap: Konstantin
ZSH
Kategória megosztása:
Fokozott rendőri ellenőrzés Szabolcs vármegyében – célkeresztben a kábítószer-bűnözés
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye. A rendőrség a DELTA Program keretében összehangolt akciót hajtott végre Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye teljes területén, amelynek célja a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítése és megelőzése volt. Az ellenőrzésben több mint 400 rendőr vett részt, köztük a vármegye…
Március 15-i időjárás – Eső, szél és némi napsütés a nemzeti ünnepen
A mai nap nemcsak a megemlékezésről szól, hanem az időjárás kiszámíthatatlan játékáról is. Ha ünnepi programot tervezel a szabadban, érdemes figyelembe venni, hogy az időjárás ma is hoz egy kis izgalmat. A nap jelentős részében borongós marad az ég, több…
Rejtett kamerák a szálláson – Vádat emeltek a veszprémi apartmantulajdonos ellen
A veszprémi rendőrség befejezte a nyomozást egy helyi apartmantulajdonos ügyében, aki több mint két hónapon keresztül rejtett kamerákkal figyelte meg szállóvendégeit – áll a police.hu közleményében. A hatóságok tiltott adatszerzés bűntette miatt indítottak eljárást az 57 éves férfi ellen, aki…
Drogkereskedőt fogtak el Siklóson
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye. A járőrök Siklóson, a Hajdú utcában intézkedtek egy 22 éves, sósvertikei nővel szemben, aki bizonytalanul mozgott, dülöngélt. Ruházatának átvizsgálása során több csomag kábítószergyanús anyagot találtak nála. A nyomozás során felmerült, hogy a tiltott szert élettársa, egy…
Drogterjesztő hálózatot számoltak fel Sátoraljaújhelyen
A sátoraljaújhelyi rendőrök összehangolt akcióban számoltak fel egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnözői csoportot, amely jelentős mennyiségű tiltott szert terített a térségben – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közelményében. Elfogás és lefoglalások A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette…
Halálos támadás egy fonói kisboltban
A rendőrség eljárást indított egy 31 éves fonói férfi ellen, aki március 14-én délután egy helyi kisbolt alkalmazottjára és két járókelőre támadt – adta hírül a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A bántalmazás következtében az üzlet eladója a helyszínen életét vesztette, míg…
Újabb díler rendőrkézen
2025. március 15 A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indított eljárást egy 35 éves férfi, Sz. József ellen, aki a gyanú szerint napi rendszerességgel árulta a tiltott szereket– számolt be róla a police.hu. A nyomozók 2025. március…
Letartóztatták a tiszavidi „szörnyet” gyermekbántalmazás és szexuális erőszak gyanúja miatt
2025. március 14. A hatóságok ismét letartóztattak egy tiszavidi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy évekkel ezelőtt szexuálisan és fizikailag bántalmazta élettársa három- és négyéves gyermekét, valamint elhanyagolta és éheztette őket. Az ügy 2022-ben került napvilágra, amikor a gyermekeket kiemelték a…
Komoly balesetek lassítják a közlekedést az ország több pontján
2025. március 14. M1-es autópálya – Hosszú torlódás TatabányánálAz M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Tatabánya és Szárliget között, négy személyautó ütközött össze.A 49-es kilométernél a forgalom jelenleg csak a leállósávban halad, a baleset miatt közel 6-7 km-es torlódás alakult…
Fejbe rúgta a kórházi szakápolókat az ittas férfi – fotókkal
2025. március 14. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, kábítószer birtoklása és garázdaság miatt emelt vádat egy férfi ellen. Az elkövető először egy strand büféjében garázdálkodott, majd a rendőri intézkedés után a kórházba szállítása során a szakápolókat…






