Mai névnap: Dezső
ZSH
Kategória megosztása:
71 éves anyját bántalmazta, kényszergyógykezelést kért rá az ügyészség

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki a vád szerint súlyosan bántalmazta 71 éves édesanyját. A férfi a telefonokat is elvette és megrongálta, hogy áldozata ne tudjon segítséget hívni. A vád szerint a 45…
Feszítővágóval mentettek egy beszorult embert egy kispesti balesetnél
Hárman megsérültek abban a balesetben, ami 2025. szeptember 19-én éjszaka történt Budapest XIX. kerületében, ahol a Kisfaludy utca és a Nádasdy utca kereszteződésében két autó ütközött. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egyik összeroncsolódott gépkocsiból egy embert feszítővágó…
Kirángatta munkahelyéről és bántalmazta élettársát egy féfri Veszprémben
A rendőrség perceken belül elfogta azt a 25 éves Veszprém környéki férfit, aki a gyanú szerint berontott élettársa munkahelyére, kirángatta az épületből és bántalmazta. Az elkövető ellen kapcsolati erőszak és zaklatás miatt indult eljárás. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2025. 09.…
Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M60-as autópályán Kozármisleny mellett
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó vasárnap reggel az M60-as autópályán, Kozármisleny térségében. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották. A kiérkező egység elvégezte a műszaki mentést. A tűzoltók átvizsgálták, majd áramtalanították a balesetet szenvedett gépjárművet – közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi…
Több mint 600 elfogás a rendőrség hétvégi mérlegében
A rendőrség közzétette a hétvégi statisztikákat, melyek szerint egy halálos kimenetelű baleset történt az ország útjain, és az egyenruhások több mint 600 embert fogtak el. A hétvége folyamán 24 ittas sofőrt is kiszűrtek a forgalomból. Az ORFK Kommunikációs Szolgálat adatai…
Nagy sebességgel csapódott egy Hondába egy Seat az M7-esen, az egyik autó felborult
Két autó ütközött össze 2025. 09. 20-án az M7-es autópályán Kajászó térségében, a balesethez mentőhelikoptert is riasztottak. A vétlen sofőr szerint a balesetet okozó jármű vezetője ittas lehetett, ezt az információt azonban a hatóságok egyelőre nem erősítették meg. A Bpiautosok.hu…
„Újságban hirdet és telefonon hív egy tűzifás csaló”
Több mint 200 ezer forintot utalt át egy idős asszony egy újságban talált hirdetés alapján tűzifára, ám a megrendelt árut soha nem kapta meg. A Veszprém vármegyei rendőrség a csalás kapcsán ismét felhívja a figyelmet a biztonságos tűzifavásárlás szabályaira. A…
Három órát kapaszkodott felborult csónakjába egy férfi a Balatonon, horgászok hallották meg a segélykiáltását
Horgászok bejelentése alapján mentették ki a vízből a Vízimentők Szakszolgálatának munkatársai azt a férfit, aki 2025. 09. 20-án éjjel borult fel a csónakjával Csopaknál. A bajba jutott férfi három órán keresztül kapaszkodott a csónakjába, mire a segítség megérkezett. Nem sokkal…
Kiképzőként bizonyítanak a másodéves honvédtisztjelöltek az Altiszti Akadémián
Az MH Ludovika Zászlóalj közel negyven másodéves honvédtisztjelöltje teljesíti szakmai gyakorlatát az MH Altiszti Akadémián, ahol kiképzőként segítik a frissen bevonult katonák alapkiképzését. A tisztjelöltek a harcászati ismeretek átadása mellett a lőgyakorlatokon és az akadálypályán is példát mutatnak. A jövő…
Barbie-dzsippel csapatta – a rendőrök lekapcsolták az ittas kanadai férfit
Ittas vezetésért tartóztattak le egy 40 éves kanadai férfit, aki egy gyerekeknek szánt, rózsaszín Barbie-dzsippel közlekedett a reggeli csúcsforgalomban. A férfi bevallotta, hogy egy barátjához indult Slurpee-t inni, de lusta volt sétálni, ezért inkább a lakótársa kislányának játékautóját vette kölcsön.…







