Egy lábbilincses nyomkövetővel ellátott, börtönből szabadult férfit fogtak el a rendőrök Tiszafüreden, miután kiderült: reintegrációs őrizete alatt is kábítószert árult. A házán kiépített kamerarendszer és a kéménybe rejtett drog sem tudta megakadályozni az elfogását – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Miskolcon bukott le a beszerző
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói a DELTA Program keretében májusban két drogkereskedőt tartóztattak le, több fogyasztót pedig kihallgattak. Az ügy egy 39 éves berentei férfi elfogásával indult, akit Miskolcon állítottak meg egy gépkocsival. A férfi amfetamint, ismertebb nevén „speedet” árult Kazincbarcikán. A járműben 35 gramm kábítószert találtak a rendőrök. A beszerzési forrás Tiszafüredre vezetett.
Kamerákkal figyelte a házát, mégsem úszta meg
A nyomozás eredményeként Tiszafüreden azonosították a 49 éves, helyi drogkereskedőt, akit szervezett rendőri akcióban fogtak el. A férfi korábban, 2021-ben öt év börtönbüntetést kapott kábítószer-kereskedelem miatt, de 2024 júniusában reintegrációs őrizetbe került, lábbilincs mellett, tiszafüredi otthonába.
A rendőrök házkutatást tartottak a férfi ingatlanában, ahol a kéményben kialakított rejtekhelyről több mint 100 gramm speedet, valamint ketamint és kristályt foglaltak le. Az adatok alapján a férfi őrizete idején sem hagyott fel a bűnözői tevékenységgel.
[Archivált média]
police.hu
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat eljárást az ügyben
Súlyos egészségügyi kockázatokra figyelmeztet a rendőrség
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a drogügyhöz kapcsolódóan ismét felhívta a figyelmet a kábítószerek és az úgynevezett új pszichoaktív anyagok fogyasztásának veszélyeire. Mint írják, ezek használata olyan tüneteket idézhet elő, mint szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság vagy remegés. Kiemelték: az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség rendkívül erőssé válhat, szinte már elviselhetetlenné. A kristályként ismert drog különösen veszélyes: gyorsan erős pszichikai függőséget alakít ki, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást is okozhat.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.