Vádat emeltek egy többszörös visszaeső férfi ellen, aki a letartóztatása alatt, a büntetés-végrehajtási intézetből tiltott mobiltelefonokon hívta fel a rá terhelő vallomást tevő tanút és annak ismerősét, hogy a vallomás megváltoztatására kényszerítse őket.
A vádirat szerint a kábítószer-kereskedelem miatt letartóztatásban lévő férfi tudomást szerzett arról, hogy az eljárás során egy tanú terhelő vallomást tett rá. A vádlott 2025 decemberében egy illegálisan birtokolt mobiltelefonról kétszer is felhívta a tanút, és azzal fenyegette meg, hogy megveri és megszurkálja, ha nem változtatja meg a vallomását. A fenyegetett tanú ijedtében látszólag beleegyezett a követelésbe, ám végül nem módosította a hatóságnak tett nyilatkozatát.
A férfi egy másik, jogellenesen tartott mobiltelefonról a tanú egyik jó ismerősét is megkereste a börtönből. A beszélgetés során a vádlott egyre agresszívabban próbálta elérni, hogy az ismerős bírja rá a tanút a vallomás megváltoztatására, majd veréssel és gyilkossággal fenyegette meg a férfit. A megkeresett ismerős szintén csak látszólag engedett a nyomásnak, de a valóságban nem próbálta meg befolyásolni a tanút.
A kényszerítés hatósági eljárásban bűntette kísérletének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a többszörös visszaeső vádlottal szemben — tájékoztatott a Pécsi Járási Ügyészség.

