Zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az elbocsátását követően fenyegetni és zsarolni kezdte korábbi munkaadóját. A vádlott nemcsak kompromittáló adatok kiszivárogtatásával próbált pénzt kicsikicsikarni, de egy nyomdafestéket nem tűrő csomagot is feladott az ügyvezetőnek.
A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása alapján a vádlott 2023 októbere és 2024 júliusa között állt alkalmazásban egy budapesti székhelyű, közérdekű vagyonkezelő alapítványnál. Munkaviszonyát 2024 júliusában azonnali hatállyal megszüntették, amelyet a szervezet ügyvezetője személyesen közölt vele.
A férfi képtelen volt feldolgozni a döntést, így bosszút forralt: egy „LA MORT” feliratú fenyegető levelet küldött a volt felettesének, amelyhez egy külön nejlonzacskóba csomagolt emberi ürüléket is mellékelt.

A zaklatás itt nem ért véget: 2024 októberében a vádlott egy kifejezetten erre a célra létrehozott e-mail-címről megkereste a volt főnöke privát elérhetőségét. A levélben kijelentette, hogy amennyiben nem kap több millió forintot, nyilvánosságra hozza az alapítvánnyal kapcsolatos üzleti titkokat és zártan kezelt adatokat.
A sértett értesítette a rendőrséget, majd a nyomozók ellenőrzésével a megbeszélt helyen és időben a vádlott kérésének megfelelően elhelyezett egy csomagot egy közterületi kukába. A férfi a csomagot nem vette fel.
A férfi bűnösségéről a Budaörsi Járásbíróság fog döntést hozni.
Ezt olvastad már? Pornográf felvételekkel zsarolta 13 éves áldozatát egy fiatal férfi


