Több mint 13 kilogramm marihuánát foglaltak le a nyomozók attól a bűnszövetségtől, amelynek vezetőjét egy kecskeméti áruház parkolójában érték tetten kábítószer átvétele közben.
A vád szerint egy korábban alkalmi drogfogyasztó kecskeméti férfi 2022 júniusában kezdett kábítószer-terjesztésbe. A marihuána mellett kokaint is értékesített, amelyet kezdetben ismeretlen forrásból, később pedig egy bűntársán keresztül Spanyolországból szerzett be. A kábítószer és a vételár átadásába bevonta az élettársát is, aki tisztában volt azzal, hogy a tevékenység haszonszerzést szolgál. A folyamatosan bővülő kereskedői kör tagjai külön munkatelefonokon egyeztettek az áruforgalom részleteiről.
A női és férfi viszonteladók heti rendszerességgel kaptak kábítószert, az elszámolás pedig több esetben utólag, az értékesítést követően történt meg. Az egyik női kereskedő a tanári naplójába jegyezte fel a férfi felé fennálló tartozásait és a törlesztett összegeket.
A spanyolországi marihuána kedvező, grammonkénti 1400 forintos beszerzési ára és a megnövekedett kereslet miatt az elsőrendű vádlott 2024 tavaszán kiszélesítette a hálózatot. A beszerzéshez a bűnözői kör egy tőkeerős tagja 20 millió forintot biztosított. Az első szállítmány 2024. május 29-én érkezett meg Kecskemétre, ahol a férfi és élettársa egy áruházi parkolóban vette át a csomagot a futártól.
A nyomozók az átadást követően azonnal lecsaptak a párra, és a kartondobozban található 20 műanyag tasakban összesen 6,5 kilogramm marihuánát találtak. A még úton lévő, címzetteknek ki nem kézbesített második szállítmányt is lefoglalták, amelyből további 22 műanyag tasakban 6,8 kilogramm kannabisz került elő. A vádlottaknál tartott kutatások során a rendőrök kokaint, marihuánát és a drogkereskedelemhez használt eszközöket, köztük őrlőket is találtak. Emellett több millió forint készpénzt és nagy értékű gépjárműveket is lefoglaltak.
A főügyészség az elsőrendű vádlottat, az élettársát és a finanszírozót jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a viszonteladókat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolja. További két férfinak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie. Az elsőrendű vádlott letartóztatásban van, négy társuk bűnügyi felügyelet alatt áll, ketten pedig szabadlábon várják, hogy az ügyben a Kecskeméti Törvényszék döntést hozzon – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

