A Kecskeméti Törvényszék végleges döntésével helybenhagyta két gyanúsított letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alap vagyonát érintő büntetőeljárásban. A megalapozott gyanú szerint a mintegy 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó ügyben a támogatási pénzeket jogszabályellenesen, részben kampánycélokra használták fel.
A büntetőeljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult. A gyanú alapján a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának működését az alap korábbi elnöke – a kultúráért és innovációért felelős volt miniszter – irányításával arra használták fel, hogy a kezelt vagyont tömegesen és a jogszabályi, valamint az alapítói határozatban rögzített céloktól eltérően használják fel.
A 2025. július 1-jétől meghirdetett egyedi pályázatokra benyújtott kérelmeket érdemi elbírálás nélkül teljesítették, a forrásokat pedig a 2026-os országgyűlési választások kampányköltségeire, valamint a kérelmezők magáncéljaira fordították. A gyanúsítottak és társaik egy olyan kettős eljárásrendet működtettek a vagyon politikai és választókerületi elosztása érdekében, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól.
A törvényi előírások alapján a volt miniszter és az alap alelnöke nem vehetett volna részt a pályázatok elbírálásában, a döntések azonban a gyakorlatban nem az ideiglenes kollégiumban születtek meg, hanem azokat a férfi gyanúsított és esetlegesen más személyek hozták meg. A kifizetési döntések sok esetben még a formális kollégiumi eljárást, illetve egyes kiemelt támogatásoknál magát a kérelem benyújtását is megelőzték.
Az alap által kezelt vagyont a kollégium neve alatt kiállított támogatói okiratokkal 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben használták fel törvénytelenül, amivel a központi költségvetésnek összesen 17,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. A másodfokú bíróság a fellebbezések elbírálásakor megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja mellett a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is fennáll, ezért a nyomozási bíró korábbi határozatát helybenhagyta – adta hírül a Kecskeméti Törvényszék.

