A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a DELTA Program keretében elfogtak egy 27 éves férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen kereskedett új pszichoaktív anyaggal. A tiszabezdédi K. G. ellen a rendőrök Nyírtass és Pátroha között intézkedtek, amikor éppen megvásárolt drogot szállított továbbértékesítésre. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Hiába rejtette el, a nyomozók megtalálták a drogot
Az egyenruhások a gépkocsi és a csomagok átvizsgálásakor 54 gramm fehér, kristályos anyagot találtak, amelyet a férfi az intézkedés során nőismerőse táskájába próbált elrejteni. A nyomozás adatai szerint K. G. lakóhelyén anyagi haszonszerzés céljából rendszeresen értékesítette a crack néven ismert új pszichoaktív szert. A rendőrök több fogyasztót is kihallgattak, akik tőle vásároltak.
[Archivált média]
[Archivált média]
police.hu
Őrizetbe került, beismerő vallomást tett
A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanújával hallgatták ki, és őrizetbe vették. Kihallgatása során beismerő vallomást tett, a rendőrség pedig kezdeményezte a letartóztatását. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
police.hu
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.