A Fegyverneken áthaladó 4-es főúton csapott le a rendőrség arra az apára és fiára, akik a gyanú szerint kábítószert szállítottak Kenderesre. A tiltott szert járólapragasztós zsákban próbálták elrejteni – közölte a .
Randevú útközben
A DELTA Program részeként május 15-én állították meg a rendőrök a két, külön közlekedő járművet. Az egyik autó csomagtartójában csemperagasztós zsákba rejtve csaknem egy kilogramm (bruttó 992 gramm) kristályos anyagot találtak, amit lefoglaltak. A nyomozók szerint az apa és a fia rendszeresen vásárolt és adott tovább kábítószert kenderesi vásárlóknak 2024 óta.
[Archivált média]
Példás együttműködés eredményeként csaptak le rájuk
A műveletben a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai, a Tisza MEKTO bevetési egysége, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság is közreműködött. A két férfit, a 49 éves apát és 19 éves fiát előállították, majd kábítószer-kereskedelemmel megvalósított új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt hallgatták ki őket. Egyikük sem tett vallomást.
A rendőrség a gyanúsítottakat őrizetbe vette, letartóztatásukat pedig kezdeményezték.
A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy kábítószerrel kapcsolatos információkat a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón is be lehet jelenteni.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.