Nem bocsátotta feltételes szabadságra a büntetés-végrehajtási bíró Bene Krisztiánt, a lúgos orvosként ismert elítéltet.
A bíróság mai döntésével nem engedte szabadon a férfit. A férfi és védője legutóbb júniusban kezdeményezte, hogy vizsgálják felül a feltételes szabadságra helyezés lehetőségét. Akkor a távmeghallgatást el kellett napolni, mert az áldozatot, Renner Erikát nem értesítették időben, emellett újabb szakértői véleményre és környezettanulmányra is szükség volt.
A jogszabályok értelmében az erőszakos bűncselekmények áldozatait harminc nappal a meghallgatás előtt tájékoztatni kell, azonban júniusban ezt a határidőt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) elmulasztotta. A szervezet korábban elismerte a késedelmet, belső vizsgálatot rendelt el, és elnézést kért az áldozattól. Renner Erika korábban úgy nyilatkozott, hogy a gyakorlatban nem minden esetben tartják be a határidőket, és korábban is volt példa arra, hogy nem értesítették időben a döntésekről – számolt be róla a Telex.
Bene Krisztián ügyében korábban már született első fokon egy olyan határozat, amely feltételesen szabadlábra helyezte, ám az ügyészség fellebbezése nyomán másodfokon a bíróság úgy döntött, hogy az orvos nem szabadulhat. A tavelyi év eleji határozat óriási közfelháborodást váltott ki.
A volt kórházigazgató 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő szakított vele. Bene megkötözte, elkábította Renner Erikát, majd maró lúgot öntött a nemi szervére és annak környékére. A bíróság 2018-ban jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre ítélte, és örökre eltiltotta az orvosi hivatástól.


