A Mi Hazánk Mozgalom elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz tette át az augusztus 20-i rendezvényszervezéssel kapcsolatos feljelentésüket. Toroczkai László szerint fennáll a veszélye annak, hogy a BRFK-n elhúzzák és végül megszüntetik a nyomozást a korrupciógyanús ügyben.
A Mi Hazánk Mozgalom az augusztus 20-i tűzijáték és rendezvényszervezés kapcsán tett feljelentést „kamuközbeszerzés” gyanúja miatt. Toroczkai László közösségi oldalán „Ez a botrány” felütéssel reagált arra a hírre, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) szignálta ki az ügyet.
A pártelnök bírálatában rámutatott, hogy az érintett Radnai Márk nem csupán kiemelt közszereplő, hanem az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos is. Toroczkai szerint érthetetlen, hogy a főügyészség miért a BRFK-nak adta át a nyomozást – mutatott rá a politikus.
Érthetetlen és felháborító, hogy egy kiemelt közszereplő esetében, Radnai Márk ráadásul nemcsak közszereplő, hanem kormánybiztos, méghozzá az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos egy róla szóló feljelentést hogyan tehet át a BRFK-ra az a Központi Nyomozó Főügyészség, amely ezzel akár azt is okozhatja, hogy – mint ahogy rengeteg ügyben láthattuk – a BRFK-n aztán elfektetik ezeket az ügyeket, nagyon hosszú ideig húzzák, aztán a végén megszüntetik a nyomozásokat
A Mi Hazánk elnöke szerint az idei augusztus 20-i ünnepségek megszervezése körül óriási, mintegy 4 milliárd forintnyi közpénzt érintő korrupciógyanús botrány bontakozott ki. Mivel a rendőrségi eljárást aggályosnak tartja, Toroczkai levélben fordul Unger Anna Rózához, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjéhez, kérve, hogy a szervezet vegye magához a kiemelt ügy vizsgálatát.
Az ellenzéki politikus hozzátette: amennyiben a hivatal elutasítja a megkeresést, azzal egyértelművé teszik, hogy a szervezet politikai megrendelésre működik, és szándékosan kerüli a kormánypárti, azaz a Tisza Párthoz köthető korrupciógyanús ügyek feltárását.


