Egy mindössze két hónapja vezetői engedéllyel rendelkező 18 éves sofőr gázolt halálra egy biciklist Siófokon, a gépjármű becsült sebessége elérhette a 140 kilométer/órát. A tragédia kapcsán Lengyel Róbert polgármester szigorúbb szabálysértési szankciókat, vagyonarányos bírságokat és a rendőrség működésének alapvető megerősítését sürgette.
A kedden délután történt Siófokon a Batthyány utcában az a végzetes kimenetelű közlekedési baleset, amelyet egy 18 éves enyingi lakos okozott – számolt be a részletekről Lengyel Róbert a Facebookon. A városvezető információi alapján a friss jogosítványos fiatalember akár 140 kilométer/órás sebességgel is száguldhatott a városi szakaszon. Kifejtette, hogy a járművezetőt és utasait megóvták a prémium sportautó korszerű védelmi rendszerei, a szerencsétlenül járt biciklist viszont gyakorlatilag kivégezte az ütközés. Hozzátette, a szabályok ignorálása miatt az efféle esetek lassan mindennaposak az országban.
Lengyel Róbert megfogalmazása szerint határozott szabálysértési őrizetre lenne szükség a visszaeső és kiemelt közlekedési szabályszegőkkel szemben. Álláspontja alapján indokolt lenne a helyszíni jogosítványbevonás, a járművek azonnali lefoglalása és elkobzása, továbbá a vagyoni helyzethez igazított bírságok bevezetése, amelyek a tehetősebbek számára is valódi visszatartó erőt jelentenének. A polgármester mindezek mellett a rendőrségi rendszer strukturális átalakítását és anyagi-technikai rendezését nevezte elengedhetetlennek:
„De mindenekelőtt tessék egy létszámában, technikai felszereltségében és nem utolsósorban a megbecsültségében megerősített rendőrséget építeni. Olyan rendőrséget, amelynek a jogszerűen intézkedő munkatársai mögött teljes súlyával ott áll az államhatalom és a törvény kérlelhetetlen szigorával gondoskodik arról, hogy az egyenruhásaink az ócska verbális vagy fizikális támadásokkal szemben kellően felvértezve végezhessék a munkájukat. Meg olyan rendőrséget, amelynek a munkatársai nem kénytelenek a hónap végén arról dönteni, hogy a megmaradt fizetésből csekket fizessenek be, vagy ételt tegyenek-e a gyerekeik asztalára. (És higgyék el, sok volt munkatársam esetében egyáltalán nem túlzás, amit idekörmöltem. Ez a magyar valóság.) Meg olyan rendőrséget, ahol nem mikrobusszal kell járőrözni, mert a lerobbant járőrkocsik javíttatására nincs pénz. És sorolhatnám…”
A városvezető hangsúlyozta, hogy nem rendőrállamot szeretne, hanem hatékony és stabil szervezet működését. Saját szakmai múltjára utalva úgy fogalmazott, kénytelen volt végignézni, miként darálta le az előző kormány ezt a hivatást, ami a fiatal állomány tömeges felmondásához vezetett; egyúttal jelezte, hogy őszintén drukkol a Tisza Párt által vezetett kormánynak a helyzet felszámolásában. Zárásként kiemelte, hogy Siófok a saját eszközeivel eddig is erején felül küzdött a megelőzésért, de érdemi változás csak állami szinten megerősített rendőri jelenléttel érhető el, végül részvétét fejezte ki a gyászoló családnak.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.