A hajdú-bihari rendőrök 48 órán belül azonosították azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Mikepércsen halálra verte ismerősét. Az elkövető a cselekmény után egy elhagyatott, romos épületben rejtette el a holttestet, a hatóságok előtt pedig már részletes beismerő vallomást tett.
A rendőrségre 2026. július 14-én délután érkezett bejelentés arról, hogy Mikepércs Vénszőlőskert részén egy mumifikálódott holttestet találtak. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával azonnal megindította az eljárást a haláleset körülményeinek tisztázására, a másnap elvégzett boncolás során pedig bebizonyosodott, hogy az ismeretlen személy halálát idegenkezűség okozhatta. Az elhunyt pontos azonosítása jelenleg is folyamatban van – derült ki a Police.hu tájékoztatásából.
A vármegyei nyomozók kiterjedt adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, és a beszerzett információmorzsák alapján gyorsan eljutottak egy 34 éves mikepércsi lakoshoz, aki összefüggésbe hozható volt a bűncselekménnyel. A férfit július 16-án gyanúsítottként hallgatták ki a főkapitányságon, ahol beismerte tettét. A vallomás szerint a gyanúsított még 2025 egyik téli estéjén közösen italozott barátjával a szőlőskerti ingatlanban, ám a közöttük kialakult szóváltás hevében úgy megverte az ismerősét, hogy az a helyszínen életét vesztette. A holttestet ezt követően a romos ingatlannál rejtette el.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást. A nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig július 18-án elrendelte a letartóztatását.


