A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a Jonatán Közterületi Támogató Osztály bevonásával intézkedtek egy helyi családdal szemben. Az érintettek Kékcsén és a környező településeken kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak.
A nyomozás adatai szerint a családtagok összehangoltan végezték a terjesztői feladatokat, és az illegális tevékenységből biztosították megélhetésüket. A hatóság több fogyasztót is kihallgatott, akik rendszeresen vásároltak kristályt a csoport tagjaitól. Az intézkedés során a rendőrök kábítószert, a terjesztéshez és fogyasztáshoz szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, valamint közel kétmillió forint készpénzt foglaltak le.
A a család öt tagját és egy segítőjüket kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vette. A bíróság azóta elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
A kábítószer-kereskedelem bűntettét a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 176. §-a szabályozza:
„176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőségét felhasználva, c) fegyveresen, d) üzletszerűen követik el. (3) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.