Hirdetés

Halálos késelés Győrben

2026. április 1. 12:12
ZSM

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.

Egy 51 éves nő vesztette életét 2026. április 1-jén reggel Győrben, miután a tőle külön élő férje több alkalommal megszúrta. A tragédia egy telephely parkolójában történt, az elkövetőt rövid időn belül elfogták a rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2026. április 1-jén 6 óra 49 perckor érkezett bejelentés a Győrben, a Serfőző utca egyik telephelyének parkolójában történt esetről.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 51 éves helyi nőt a tőle külön élő férje egy késsel több alkalommal mellkason szúrt. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A férfi a cselekmény után gépkocsival elmenekült a helyszínről, és öngyilkosságot kísérelt meg. A rendőrök egy közeli parkolóban, az autójában találták meg és fogták el az elkövetőt.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, az ügy körülményeinek vizsgálata folyamatban van.

⚖️ Mit mond a Btk.?

§ (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést
a) előre kitervelten,
b) nyereségvágyból,
c) aljas indokból vagy célból,
d) különös kegyetlenséggel,
e) hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e minőségére tekintettel, vagy a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére,
f) több ember sérelmére,
g) több ember életét veszélyeztetve,
h) különös visszaesőként,
i) bűnszövetségben,
j) a bűncselekmény elhárítására a vádlottal szembeni kiszolgáltatott helyzeténél fogva korlátozottan képes személy sérelmére
követik el.

Megosztás: