Mai névnap: Katalin, Kitti

Marihuánával és amfetaminnal bukott le egy angyalföldi díler
Egy kilogrammnyi kábítószerrel bukott le egy férfi a XIII. kerületben, akinek lakásán további drogot, mérlegeket és több millió forintot is találtak. A férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás, egy vásárlóját is kihallgatták – számolt be róla a police.hu
Hátizsákban vitte a drogot
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési egysége 2025. március 18-án állította meg K. Rajmundot Angyalföldön. A 36 éves férfi hátizsákjában több mint egy kilogramm növényi törmeléket találtak, amely első ránézésre is kábítószergyanús volt.
Zöld-fehér Angyalföldön
A rendőrök az igazoltatást követően házkutatást tartottak a gyanúsított otthonában. A lakásban további fél kilogramm növényi anyagot, több mint fél kilogramm fehér, kábítószergyanús masszát, digitális mérlegeket és 3,6 millió forint készpénzt foglaltak le. A szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag marihuána és amfetamin, feketepiaci értékük összesen közel 10 millió forint.
A meccs eredménye
K. Rajmundot kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgatták ki, és a nyomozók kezdeményezték letartóztatását. Az ügyben egy másik férfit is kihallgattak, akit a gyanú szerint vevőként azonosítottak.
A szerek hatásai
Az amfetamin súlyos pszichés tüneteket, paranoid viselkedést, hosszú távon pedig személyiségváltozást is okozhat. A marihuána rendszeres használata gondolkodási nehézségekhez, torzult érzékeléshez, depresszióhoz, és egyes esetekben akár skizofréniához is vezethet.








