A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a két férfit, akik válogatott kínzásokkal és bántalmazással megölték zárkatársukat. Harmadik társuk, aki tétlenül nézte az eseményeket, szintén letöltendő börtönbüntetést kapott.
A jogerős ítélet szerint két fogvatartott 2022 augusztusában kezdte meg zárkatársuk szisztematikus sanyargatását, amely során a férfit élő súlyként használták és rendszeresen bántalmazták. Az elkövetők megvonták tőle az ételt, majd kényszerítették a túlevésre, miközben brutális fizikai erőszakot alkalmaztak ellene, amibe a sértett végül belehalt. A bántalmazók megakadályozták, hogy az áldozat az esti gyógyszerosztáson segítséget kérjen, így az állapota rejtve maradt a személyzet előtt. A hajnali ellenőrzéskor már nem tudták megmenteni az életét. Egy harmadik vádolt férfi végignézte a kínzásokat, de semmilyen módon nem próbált segíteni.
Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla súlyosbított a minősítésen, megállapítva az aljas indokból elkövetett emberölést is. Az egyik elsőrendű vádlott legkorábban 30 év után, társa pedig 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A harmadik férfi segíttségnyújtás elmulasztása miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetést kapott.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést d) különös kegyetlenséggel, f) aljas indokból vagy célból követik el.
Btk. 166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és a segítségnyújtás elmulasztása nélkül megmenthető lett volna.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.