Nemzeti ünnepünk alkalmából dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjellel tüntetett ki három rendőrt, egy tűzoltót és egy 15 éves diákot. Az elismertek életmentő beavatkozások során tanúsított példamutató helytállásukért részesültek a kitüntetésben.
A központi belügyminiszteri ünnepségen díjazottak között szerepel Halász Péter r. törzszászlós és Megyeri Zsolt r. főtörzsőrmester, a Fejér vármegyei Mezőfalva körzeti megbízottjai, akik egy lángoló lakásból mentettek ki egy idős házaspárt és fogyatékossággal élő gyermeküket. Szintén elismerésben részesült Szász Attila r. alezredes, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozója, aki egy égő házból hozott ki egy sérült férfit.
A katasztrófavédelem állományából Bödör Krisztián tű. főtörzsőrmester, győri tűzoltó vehette át az érdemjelet, aki szabadnapján mentette ki szomszédasszonyát egy égő épületből, majd egy robbanásveszélyes gázpalackot is eltávolított a helyszínről. Civilként kapott kitüntetést Barócs Benett, az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Technikum rendészeti szakos tanulója, aki otthonukban, egy elektromos zárlat miatt keletkezett tűzből mentette ki hatéves öccsét, majd megkezdte a lángok oltását.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.