A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a korábban letartóztatott 45 éves kékcsei férfi után annak 21 éves fiát is elfogták. A hatóság emellett három hónapra bezáratta azt a helyi panziót, amelyet illegális kábítószer-kereskedelemre használtak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kisvárdán elfogtak egy 45 éves, kékcsei férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak, akinek letartóztatását a bíróság elrendelte.
Az ügy folytatásaként a elfogták a 21 éves, körözött fiát is. A fiatal férfit szintén kábítószer-kereskedelem bűntett gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.
Bár a bűncselekményt a szállóvendégek követték el, a hatályos jogszabályok értelmében a Kisvárdai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított a szálláshellyel szemben, mivel ott bizonyítottan illegális drogkereskedelem zajlott. Ennek következményeként február 25-én határozat született a panzió három hónapig tartó ideiglenes bezárásáról.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet.
Arra kérik a lakosságot, hogy aki kábítószer-bűncselekményekről információval rendelkezik, névtelensége megőrzésével tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vagy a 112-es segélyhívón.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 176. §-a rendelkezik a kábítószer-kereskedelemről:
„176. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A törvény súlyosabban rendeli büntetni, ha a bűncselekményt bűnszövetségben (több ember összehangolt munkájával) vagy üzletszerűen követik el. A 176. § (2) bekezdése alapján az ilyen esetekben a büntetés öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.