Egy 46 éves férfi nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem menekülni kezdett a 4-es főúton. A hajdúszoboszlói rendőrök hosszú üldözés után fogták el – mint kiderült, több okból is menekült.
[Archivált média]
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint szeptember 18-án este ROADPOL ellenőrzést tartottak a 4-es számú főúton. A rendőrök egy zöld autót próbáltak megállítani, ám a jármű vezetője gázt adott, és nagy sebességgel elhajtott. A hajdúszoboszlói járőrök azonnal üldözni kezdték, miközben értesítették a Tevékenység-irányítási Központot, amely egy másik rendőri egységet is a menekülő felé irányított.
[Archivált média]
A férfi kilométereken keresztül próbált meglógni, majd lekanyarodott egy földútra, és egy szántóföldön keresztül próbált meg elszökni. Végül megállt, kiugrott az autóból és beszaladt egy nádasba, amit a rendőrök rövid idő alatt körbezártak. Sokadik felszólításra végül előjött rejtekhelyéről. Az egyenruhások azonnal lefogták és megbilincselték.
[Archivált média]
A férfi ruházatának átvizsgálásakor több fóliába csomagolt, kábítószergyanús anyag, valamint egy crackpipa került elő. A helyszíni droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott.
Jogosítvány nélkül, lejárt műszakival, biztosítás nélkül
A férfiról kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett, autójára nem volt kötelező biztosítás, a jármű műszaki érvényessége lejárt, ráadásul a forgalomból is ki volt vonva. A hajdúszoboszlói rendőrök előállították, és kábítószer birtoklása, valamint járművezetés bódult állapotban bűncselekmények miatt eljárást indítottak vele szemben. Emellett négy feljelentést is tettek az elkövetett szabályszegések miatt – róla a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv 178. § (1) bekezdése szerint „aki kábítószert tart birtokában, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A járművezetés bódult állapotban pedig a Btk. 239. § alá tartozik, amely szerint „aki bódult állapotban járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Mivel az elkövető több közlekedési és büntetőjogi szabályt is megszegett (pl. eltiltás hatálya alatt vezetett, forgalomból kivont járművet használt, kábítószert birtokolt, menekült a rendőri intézkedés elől), az eljárás során halmazati büntetés kiszabására is sor kerülhet.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.