A győri rendőrök rövid időn belül elfogták azt az 58 éves férfit, aki unokázós csalással csalt ki pénzt egy idős nőtől. Az elkövetőt Csornán fogták el, letartóztatását már kezdeményezték – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
[Archivált média]
A pénzt a kapu kilincsére akasztotta
Június 7-én este egy ismeretlen telefonáló hívta fel egy idős nő vezetékes számát, és azt állította, hogy a sértett fiát letartóztatták, kiszabadításához kétmillió forintra lenne szükség. Az idős asszony jelezte, hogy csak 1,5 millió forint áll rendelkezésére, mire a csaló azonnal elfogadta az összeget. A nő a hívó utasításai szerint becsomagolta a pénzt, majd a kapu kilincsére akasztotta, ahonnan azt a csaló rögtön elvitte. Ezután felhívta a fiát, akitől megtudta, hogy átverték, majd értesítette a rendőrséget.
Kamerafelvételek segítettek az azonosításban
A Győri Rendőrkapitányság nyomozói azonnal nyomozásba kezdtek: tanúkat kutattak fel és hallgattak meg, valamint kamerafelvételeket szereztek be és elemeztek. Ennek eredményeként rövid idő alatt sikerült azonosítaniuk a hatóság előtt már ismert futárt. A férfit a győri rendőrök a közterületi támogató alosztály munkatársaival közösen, összehangolt akcióban, június 11-én Csornán fogták el.
Az 58 éves férfit csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, letartóztatását a rendőrök kezdeményezték.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.