Első fokon tizennyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a bíróság azt a férfit, aki Bezedek közelében különös kegyetlenséggel végzett élettársával, miután gyermeküket elvitték a gyógytornára. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, az ítélet nem jogerős.
A vádlott, O. I. és a sértett kapcsolatából egy gyermek született, akit súlyos izombetegsége miatt rendszeresen gyógytornára kellett vinni. A pár viszonya 2025-ben véglegesen megromlott, ezért külön költöztek. A férfi 2026. január 22-én reggel autóval ment a nő lakóhelyére, felvette őt és közös gyermeküket, majd Pécs-Kertvárosba, a Nevelési Központhoz hajtott, ahol kitették a gyermeket a kezelésre. Ezt követően a férfi céltalanul vezette a járművet Kozármisleny, Bóly és Töttös érintésével Bezedek községig, miközben az autóban folyamatosan veszekedtek egymással. Bezedek külterületén a nő kiszállt a gépkocsiból, hogy az út melletti erdős-bokros területen elvégezze a szükségét.
A vádlott a járműben magához vett egy kést, valamint egy gáz-riasztó fegyvert, majd követni kezdte a nőt és rátámadt. Először ököllel többször arcon ütötte, ezt követően pedig a késsel tett szúró mozdulatokat a sértett felé. A kiabáló és segítségért kiáltó nő védekezés közben tizenöt szúrt-metszett sérülést szenvedett el a karjain. A férfi a késsel a nő bal combját egyszer, a jobb combját ötször szúrta meg, majd a mellkasára és a hasára mért tizenegy szúrást, amelyek közül kettőt nagy erővel hajtott végre. Miután az áldozat a földre került, a támadó a riasztófegyvert a nő arcára szorította, és kétszer elsütötte azt.
A sértett a mellkasi és hasi szúrt sérülések következtében a helyszínen életét vesztette. A férfi a nő halálát követően még kétszer megszúrta az áldozat bal csuklóját, egyszer a jobb alkarját és a jobb kezét, majd a holttestet a bokros területre húzta, hogy elrejtse. Ezt követően, délelőtt 11 óra körül felvette gyermekét a gyógytornáról, hazament, és csak másnap jelentkezett a rendőrségen. A sértett a bántalmazás során összesen hatvan sérülést szenvedett el.
A bíróság O. I. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt – halmazati büntetésül – tizennyolc év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, és megállapította, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A döntés szerint a bíróság elkobozta az elkövetéshez használt gáz-riasztó fegyvert, emellett kötelezte a vádlottat közel egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyészség három munkanapot tartott fenn a nyilatkozattételre, így az határozat nem jogerős – derült ki a Pécsi Törvényszék tájékoztatásából.

