Mai névnap: Katalin, Kitti

Holtan találták meg a három hete eltűnt férfit Szombathelyen
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Egy bezárt gyárépület területén bukkantak rá annak a férfinak a holttestére, akit október 21. óta eltűntként kerestek.
A rendőrség vasárnap délelőtt kapott bejelentést arról, hogy Szombathelyen, a Puskás Tivadar utca közelében egy ipari területen holttestet találtak. A terület egyik bérlője fedezte fel a testet, miközben a parkoló járműveket ellenőrizte. Elmondása szerint először azt hitte, hogy egy bábut lát, ám amikor közelebb ment, kiderült, hogy egy emberi testet talált, ezért azonnal értesítette a hatóságokat.
A helyszíni információk szerint a férfi egy gázcsőre akasztotta fel magát egy hegymászó kötél segítségével. A holttest körülbelül húsz méterre feküdt a járdától, egy nehezen észrevehető részen, ahol egy műszaki hibás busz is parkolt. A vizsgálat eddigi adatai alapján valószínű, hogy a tragédia közvetlenül az eltűnés után történt, így a férfi három héten át feküdt észrevétlenül a területen.
A család megerősítette, hogy az elhunyt minden valószínűség szerint L. László. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, de az eset körülményeit tovább vizsgálja.
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van:
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): 06-80-20-55-20 (0–24h)
- Áldozatsegítő Vonal: 06-80-225-225 (0–24h)
- Lelki Elsősegély Telefonszolgálat: 116-123 (ingyenes, anonim, 0–24h)
- Öngyilkosság megelőzésével kapcsolatos információk: ongyilkossagmegelozes.hu







