Vasárnap hajnalban sikeresen megmentették egy Dunában sodródó középkorú nő életét a mentők és a rendőrök. A bajba jutott nőt az elmerülése után összehangolt kereséssel találták meg, majd az újraélesztést követően stabil keringéssel szállították a sürgősségi osztályra.
Egy járókelő lett figyelmes vasárnap hajnalban egy Dunában sodródó középkorú nő segélykiáltásaira és kapálózására. A szemtanú azonnal értesítette a hatóságokat, de a bajba jutott nő a segélyhívás közben elmerült a vízben, és szem elől veszett. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a gyorsan helyszínre érkező Vízirendészet és a Központi Rohamkocsi munkatársai haladéktalanul közös kutatásba kezdtek.
A rendőrök vízi járművel indultak a folyó átvizsgálására, miközben a mentőegység tagjai a rakparton haladva, keresőlámpákkal pásztázták a vízfelszínt. Az összehangolt mentőakció végül sikerre vezetett, és sikerült beazonosítaniuk a folyóban sodródó, ekkor már életjeleket nem mutató nőt.
Ezt olvastad már? Besétált az erdőbe…
A Vízirendészet munkatársai a fedélzetre húzták az asszonyt, és azonnal megkezdték az újraélesztését, miközben a hajóval a legközelebbi kikötő felé vették az irányt. A mentőegység és a vízirendőrök szinte percre pontosan egyszerre érkeztek meg a kikötőbe. Ott a mentők emelt szinten folytatták az életmentést, amelyben a rendőrök végig asszisztáltak. A mentők közleménye alapján a közös küzdelem eredményes volt: a nőt stabil keringéssel, lélegeztetve és altatva adták át a sürgősségi osztály dolgozóinak.


