Mai névnap: Konrád

Elhunyt Dr. Andics László főorvos Úr
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Életének nyolcvankettedik évében, 2026. február 13-án elhunyt Dr. Andics László, az Országos Mentőszolgálat egykori budapesti vezetője és a magyar mentésügy meghatározó alakja. A több évtizedes pályafutása során mentőápolóból lett elismert szakorvos és vezető, aki az életmentést nem csupán szakmának, hanem életre szóló szolgálatnak tekintette.
Dr. Andics László 1944. február 18-án született Ajkán. Életútja már korán, 1962-ben összefonódott az Országos Mentőszolgálattal, ahol mentőápolóként kezdte meg szolgálatát. Orvosi tanulmányai befejezését követően mentőorvosként, majd szakorvosként folytatta munkáját a bajbajutottakért. Széles körű szakmai műveltségét és elhivatottságát bizonyítja, hogy oxyológia, urológia, egészségügyi szervezéstan és katasztrófa-orvostan területeken is szakorvosi diplomát szerzett.
Pályafutása során mentőfőorvosként és budapesti vezetőként is jelentős felelősséget vállalt. Irányítóként és döntéshozóként egyaránt a nyugalom, a felkészültség és az emberség jellemezte munkáját. Meggyőződése volt, hogy a mentés elsősorban az emberről szól, szakmai hitelességét pedig minden esetben a segítő szándék vezérelte.
Tevékenysége a mentőszolgálaton túlmutatva a Magyar Vöröskeresztben is meghatározó volt. Több évtizeden át tartó oktatói és szervezői munkájával, valamint az elsősegélynyújtás területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységével generációk tudását alapozta meg. Könyvei és tanításai a mai napig irányadóak azok számára, akik az életmentést választották hivatásuknak.
„Távozása pótolhatatlan veszteség mindazok számára, akik ismerték, dolgoztak vele, vagy tanultak tőle. Amit ránk hagyott, az nemcsak szakmai örökség, hanem szemlélet is: felelősség az emberért, alázat a hivatás iránt, és rendíthetetlen hit abban, hogy a segítségnyújtás érték. ”
búcsúzott tőle az Országos Mentőszolgálat.
Isten nyugosztalja.
Részvétünk Családnak és a Bajtársaknak.








