Egy tiszaföldvári általános iskolában történt ijesztő vészhelyzetet sikerült tragédia nélkül megoldani – köszönhetően egy tanítónő gyors helyzetfelismerésének és frissen megszerzett elsősegélynyújtó tudásának.
November 6-án, csütörtökön, a tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola ebédlőjében mintegy ötven gyermek étkezett egy időben, amikor az egyik kislány félrenyelt, és fulladozni kezdett. A gyerek a torkához kapott és kapálózott, ami azonnal feltűnt Bella-Tajti Beatrix tanítónőnek, aki határozottan lépett közbe.
A pedagógus felismerte a légúti elzáródás jeleit, és azonnal megkezdte a szükséges beavatkozást. A negyedik háti ütést követően a félrenyelt falat távozott, a kislány pedig újra levegőhöz jutott. Néhány perccel később már mosolyogva mesélte, hogy aznap irodalomból ötöst kapott.
A tanítónő két nappal korábban vett részt az Országos Mentőszolgálat és az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett elsősegélynyújtó képzésen, ahol éppen a légúti elzáródások felismeréséről és kezeléséről volt szó.
Az eset jól példázza, milyen fontos a pedagógusok megfelelő elsősegély-okra történő felkészítése. A kislány jól van, a tanítónő pedig kollégái és a szülők elismerését is kivívta lélekjelenlétével és gyors beavatkozásával.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.