Több mint negyven év szolgálat után nyugdíjba vonult Mahunka Géza mentőápoló, aki három évtizeden át volt meghatározó tagja a Kispesti Mentőállomás közösségének. Bajtársai szirénaszóval és tapssal búcsúztatták utolsó műszakján.

Mahunka Géza 1981-ben kezdte pályafutását a salgótarjáni mentőknél, majd Pásztón dolgozott tovább, mielőtt 1993-ban Budapestre került. Azóta 32 éven át szolgált a Kispesti Mentőállomáson, ahol neve mára összeforrt az állomás múltjával és közösségével. A hosszú évek során számtalan beteget látott el, újraélesztéseknél segédkezett, baleseteknél intézkedett, fiatalokat és időseket szállított kórházba – mindig emberséggel és odaadással.

Elhivatottság, humor és bajtársiasság

Szókimondó stílusa, segítőkészsége és szakmai alázata példaképpé tette nemcsak az új generációk számára, de a Kispesten élő hajléktalan közösség körében is, akiket névről ismert. A Bajcsy kórház büféjében legendássá vált „habos kávéja” és kedves szavai sokakban nyomot hagytak.

Pályafutását több elismerés is kísérte: megkapta az Arany Nysa Díjat, valamint a Dr. Csató Gábor főigazgató által adományozott „Kiemelt mentőápoló” címet is. Búcsúztatásán kollégái megható módon ünnepelték: az „ötvennégyes” mentőautóval utoljára gördült be az udvarra, miközben szirénák és taps köszöntötték.

A kispesti mentős közösség együtt emlékezett vissza a közösen átélt történetekre a 100 éves mentőállomás falai között – számolt be róla az Országos Mentőszolgálat.

Géza bácsi Hofi Géza szavaival búcsúzott:

„A hűséget én nemcsak mutattam,
Emlékezz rá, érted mennyit ugattam.”